2016. aug 21.

Bayer a kitinpáncélos lovag

írta: Városi Kurir
Bayer a kitinpáncélos lovag

bayer-crop.jpg

Vannak témák, amelyek elkopnak, amikkel nem akarunk foglalkozni, mert mások már mindent elmondtak róla. Bayer Zsolt magas állami kitüntetése nem ilyen, hiszen egy virtigli embertelen, rasszista hivatalos megbecsülését tilos szó nélkül hagyni.

Kitüntetést nem visszautasítani kell, hanem úgy kell élni, hogy ne jelöljék az embert - mondta egyszer állítólag egy nagy ember. Nos, ha valaki, akkor Bayer máig is e bölcselet szellemében él, hiszen ő aztán érdemtelen minden megbecsülésre, és itt most nem akarjuk felsorolni azokat a mondatokat, amelyekben a legembertelenebb cselekedetekre buzdít, mert nem mocskolnánk be velük éppen induló felületünket.

kersz_egy_harit-crop.jpg

Legyen elég annyi: nemcsak az szégyen, hogy ez a betűvető megkaphatta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, de annak indoklása is, amit szintén még pironkodva sem akarunk ismertetni.

Már csak hab a tortán a díjat boldog mosollyal átadó miniszter válasza, amelyet augusztus 20-án, az RTL-klub híradójának „és most akkor ez, hogy? - típusú kérdésére adott valahogy eképpen: Bayer Zsolt életművében sokkal több a jó, mint a hibás elem.

a_legenyek_kurjongatnak-crop.jpg

Miniszter Úr!

Egy közismert mondást átfazonírozva kérdezzük: Vajon, ha egy hordó legfinomabb Tokajiba beleöntünk egy kevés „hibát”, mondjuk mosogatólé formájában, az még Tokaji marad-e? Ön jó szívvel fogyasztaná-e, persze mint tudjuk a kérdés megfordítva is megállja a helyét: a hordó „hiba” nevű mosogatólevet egy adag a királyok borából Tokajivá nemesít-e?

mondom_a_tutit-crop.jpg

Epilógus:

Van még remény, a kitinpáncélos lovag kitüntetésén felháborodva egyre többen jelentik be, hogy visszaküldik érdemérmüket. Bávóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!

(Szemfül)

Szólj hozzá

híradó kitüntetés rasszista augusztus 20. Bayer Zsolt Tokaji bor Magyar Érdemrend Lovagkeresztje