A nap szikrázott, igazi nyári késő délután volt, az öregember ült a játszótéri padon és akárcsak a többi nagyi, legeltette az unokát. Mellette a következő párbeszéd zajlott egy három év körüli szőkeség, és pliszírozott arcú nagymája között:

• Nézd, milyen kövér a néniiiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!!!!!!
• A néni nem kövér, hanem terhes, kicsim.
• Az mi az?
• Kisbaba van a hasijában.
• És hogy került oda?

A nagyi most megtorpan, és látszik rajta, kicsit már bánja, hogy jelentkezett erre a mai játszóterezésre, a lánya, ő biztosan sokkal flottabbul válaszolna, arról nem is beszélve, hogy milyen „finnyásak ezek a mai szülők”, mintha még senki más nem nevelt volna gyereket, csak a saját magyarázataik felelnek meg nekik, azt meg, hogy mi férne bele kényes nevelési elvrendszerükbe, ki tudja? Mit is mondjak? - gondolkozott, és végigfutott a lehetőségeken: méhecske-bibe, gólya-jóisten, de valahogy egyik se tetszett igazán, majd egy hírtelen ötlettől vezérelve így szólt:

A néni lenyelte, és most ott növekedik a hasában, amíg meg nem születik. Ahogy kimondta felderengett mennyire utálta, amikor terhes volt, és mindenki meg akarta fogni egyre gömbölyödő hasát, arról már nem is beszélve, hogy szíve szerint – már bocsánat a szóért - legszívesebben megrugdosott volna mindenkit, aki folyamatosan „pocaklakózott”, mindegy most már csak abban reménykedett, hogy az uncsi beéri ezzel a nem túl kreatív blődliével.

A másik padon a vétlen hallgatózó öregember elmosolyodott és csendben mormolta maga elé: El ne hidd kicsim, amiről ő beszél, az valóban ugyan az a könyv, de egy teljesen másik fejezet.

Szemfül:)